A honlap felújítást könnyű elszúrni SEO szempontból, egy átgondolatlan beavatkozás például az URL struktúrába könnyen kukázhatja az összes addigi SEO eredményt. Ezért nagyon nem mindegy, hogyan állunk neki egy ilyen folyamatnak.
Egy ügyfél azzal keresett meg, hogy szeretne javítani weboldala technikai SEO-ján. Kiderült, hogy elsősorban a betöltési sebességre gondol, ami tényleg elég gyalázatos volt.
Megnézve a Google Search Console adatait egyből látszódott, hogy SEO szempontból a honlap már volt jobb formában is, éppen egy hosszú zuhanási folyamaton volt túl. Fél éves időtávban jelentősen csökkent a megjelenések és a kattintások száma, valamint romlott az átlagos helyezés is.
A honlapot alaposan átnézve hamar kiderült, hogy a weboldal sebesség nem az egyetlen probléma.
Tartalmi szempontból viszonylag gazdag volt a honlap, persze ezen a téren is lehetett feladatot találni. Ugyanez volt igaz a linkprofilra is. Ami viszont nagyon szemetszúró volt, hogy mennyi technikai jellegű dolog vár megoldásra.
Amikor kiesnek a csontvázak a szekrényből
Nem volt megnyugtatóan kezelve a http-https verziók használata, rengeteg helyen volt mixed content probléma, ráadásul – egy sor másik apró hiba mellett – sok volt a 4xx státusz kódot adó URL cím, valamint romokban hevert a webhelytérkép.
De a feketeleves akkor jött, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a honlap teljes szerkezete újragondolásra szorul. Maga a weboldal egy WordPress multisite volt, ami a főhonlap mellett három „alhonlapot” is tartalmazott, alkönyvtáras (subfolder) megoldással. A struktúra így nézett ki: domain.hu/alhonlap1, domain.hu/alhonlap2, stb.
Már önmagában ez is indokolatlannak tűnt, mind honlapfejlesztési, mind tartalmi szempontból. Azonban ez az egész meg volt fejelve azzal, hogy az alhonlapok nagy arányban a főhonlapos tartalmak egyszerű duplikációnak adtak helyet.
Rengeteg esetben volt egy domain.hu/tartalom és egy domain.hu/alhonlap/tartalom URL cím, a kettőn pedig szóról-szóra ugyanaz szerepelt. De más variációk is voltak: bizonyos, egyébként üzleti szempontból lényeges tartalmak két alhonlapon szerepeltek, de a főhonlapon nem.
A teljesen pontos duplikációk mellett előfordult az is, hogy valamelyik variáció kapott egy egyedi szöveges kiegészítést. Innentől szorosan véve nem duplikált tartalomról van szó, csak egymáshoz nagyon közel álló anyagokról (majdnem-duplikációnak nevezem). A baj ezzel, hogy mivel mindkét anyag ugyanazokra a kulcsszavakra versenyez, gyakorlatilag kannibalizálják egymást.
Szép kis katyvasz, nem? 🙂
Számokban kifejezve,
a teljes honlap (főhonlap + három alhonlap) több mint 2000 elérhető URL címből állt, aminek a háromnegyede egyszerű duplikáció vagy majdnem-duplikáció volt.
Még ez is kezelhető lett volna, ha megfelelően vannak használva a kanonikus URL-ek. De a kanonikus URL-ek teljesen hiányoztak. Ezzel az a baj, hogy ilyenkor a Google-nak saját kútfőből kell eldöntenie, hogy a sok duplikált tartalom közül melyiket veszi eredetinek, melyiket duplikációnak. Ez pedig ritkán vezet jóra.
Mindezek mellett maga a honlap design is elkezdett szétesni. Volt egy eredetileg jó alap, ami a sok-sok apró változtatás miatt már elvesztette a harmóniát. Egységes tipográfia már csak nyomokban látszódott, a színhasználat is átgondolatlan volt. Plusz a navigáció, a menürendszer is áttekinthetetlenné vált az évek alatt.
Felmérve a helyzetet havidíjas keresőoptimalizálást ajánlottam, és azt, hogy ennek keretén belül teljesen felújítjuk a honlapot is. Rendberakjuk a designt, átdologozzuk a teljes honlapstruktúrát. Azaz gyakorlatilag megszüntetjük a multisite-ot, és megfelelően kezeljük a duplikációs problémahalmazt.
Rakjuk rendbe az egészet!
Két fronton indult el a munka: egyrészt végig kellett nézni az egész honlapot, és eldönteni, mely URL címek maradnak meg, melyikeket kell megszüntetni, átirányítani.
A legegyszerűbb az lett volna, ha töröljük a struktúrából az összes alhonlapos URL címet, és csak a főhonlap marad. De ez nem volt járható út, ugyanis sok tartalom esetén a keresőben az alhonlapos duplikáció szerepelt jobban, mert ezt vette eredetinek a Google, és/vagy ez rendelkezett külső hivatkozásokkal. Plusz ott voltak azok az anyagok, amik hiányoztak a főhonlapról, de tényleg fontosak voltak.
Maradt tehát a teljes SEO elemzés és manuális átvizsgálás. Minden párhuzamos URL címnél kigyűjtöttem a jobban szereplő változatot, a többi pedig 301-es átirányítást kapott. Egyelőre még csak „papíron”, Google táblázatokban gyűjtve, amíg az új honlap egy teszt domain cím alatt készült.
Ez volt a második front: az eredeti designt a problémás Elementorról átültettük az atombiztos Oxygen Builderre, és javítottuk az összes UX, tipográfiai hibát. Kidobáltuk a felesleges effekteket, slidereket, ráncba lett szedve a tipográfia. Pepecselős munka volt, amit még megfejelt a menürendszer/navigáció újraszabása is.
Amikor a honlap váza kész volt, átimportáltuk a maradásra ítélt tartalmakat, megőrizve az eredeti URL címeket. A honlap megkapta a korábban összeállított 301-es átirányítás listát. A megmaradt tartalmak között is megritkítottuk az elavult vagy gyenge, forgalmat nem hozó URL címeket noindex címkékkel.
Utolsó lépésként így már csak a domain átirányítása maradt az új, eddig teszt domain cím alatt futó honlapra. És lélegzetvisszafojtva várni, mit szól az egészhez a Google.
Rengeteget agyaltam rajta: biztos nem maradt ki egyetlen lépés sem? Mi van, ha valamit nem vettem számításba…? Ez a legalaposabb tervezésnél is előfordulhat, ezért a biztonság kedvéért a régi honlapot is megtartottuk, hogy vissza lehessen csinálni az egészet, ha beüt a krach.
De nem ütött, sőt.
A végeredmény
Az egész folyamat két ember 4-6 hetes koncentrált munkáját igényelte. Az eredmény:
- multisite helyett egy sima WordPress honlap, átgondolt, ráncfelvarott designnal. Persze a honlap baromi gyors lett, megfelelve az ügyfél eredeti kívánságának is.
- gondosan felépített honlap struktúra, duplikációk és felesleges tartalmak nélkül. Az eredeti több mint 2000 URL címből 512 maradt.
- a struktúrán/duplikációkon kívül is javítottunk minden jelentős technikai SEO faktoron. Eltűntek a törött linkek, a 4xx státusz kódok, minden URL kanonikus címeket kapott, stb.
Szerencsére nem csak én mondom ezt, hanem a Google is észlelte a javulást. A Google Search Console-ban szépen nyomon lehetett követni, ahogy a kereső érzékelte a kihulló URL címeket.
És ezzel egy időben elindult felfelé a kattintások száma is.
Mivel ekkor még érdemben nem indult meg a tartalom fejlesztése, sem a linképítés, ezért
elég jól valószínűsíthető, hogy a honlap SEO-fókuszú felújítása áll az emelkedés mögött.
A szagatott vonal a grafikon az egy évvel megelőző állapotot tükrözi, amiből látszik, hogy nem szezonális hatás az emelkedés, mert akkor épp csökkenőben volt a forgalom.
Záró megjegyzés
Gyakori tévedés, hogy a weboldal felújítás mindenképpen az organikus forgalom időleges visszaesésével jár. Ez nem igaz. Csak akkor, ha a felújítás SEO szempontból nincs megfelelően menedzselve.
A bemutatott eset világosan megmutatja azt is, mennyire lényeges lehet a technikai SEO. Önmagában a technikai faktorok helyes kezelése nem fog egyetlen honlapot sem a találati lista elejére repíteni. De túl sok hiba együttes jelenléte nagyon lefojthatja a weboldal teljesítményét.
Hogyan tovább?
Ha hasznosnak találtad a cikket, akkor több mindent is tehetsz:
- Mentsd el a könyvjelzők közé, hogy bármikor gyorsan visszatalálj.
- Iratozz fel a SEO hírlevelemre
- Kövesd be a LinkedIn profilomat és a YouTube csatornámat.
- Vedd felem a kapcsolatot, ha SEO szakértőt keresel a weboldaladhoz.
Vélemény, hozzászólás?